Sajtó
Egy csomó minden megújul Szentendre környékén
2022. 11. 24.
A Hauszmann Alapítvány konferenciáján bejelentett fejlesztések Szentendre környékén a történelmi mesterségek oktatásának új központjait hozzák létre.
A Budavári Palotanegyed újjáépítéséért felelős kormánybiztos, Fodor Gergely hangsúlyozta a Hauszmann Alapítvány szerepét a Nemzeti Hauszmann Program megvalósításában, amely az épületek történelmi és szellemi felújítására összpontosít.
Az alapítvány a kihalófélben lévő tradicionális mesterségek megmentésére és oktatására fókuszál. A szobrász-, üveg-, fa- és fémmegmunkálás szakirányokon 2023 őszén indulnak az első képzések a Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumban.
Annavölgy birtokán a Hauszmann Emlékházat építik újjá, míg az egykori üdülőben egy 300 fős kapacitású szakgimnázium létesül. A Lajos-forrás turistaháza (egykori Dreher-villa) és az Annavölgyi tanösvény is megújul a tervek szerint.