Szépmíves diákok a Pénzügyminisztérium megújult épületében

Rendhagyó szakmai programsorozatunk újabb állomásaként a Budai Várba látogattak a Hauszmann Alapítvány által támogatott szépmíves képzés diákjai.

Az öt szépmíves mesterség képviseletében megjelent fiatalok ezúttal a Pénzügyminisztérium megújult épületét fedezhették fel, amelynek eredetije 1901 és 1904 között épült Fellner Sándor tervei alapján.

Az épület az 1944-45-ös ostrom során megsérült, majd a későbbiekben erősen leegyszerűsített formában a Képzőművészeti Főiskola és a Műszaki Egyetem kollégiumaként szolgált, azután egy részében levéltár, a többi részben pedig kulturális és turisztikai intézmények, állami hivatalok működtek.

Az épület neogótikus homlokzata a szomszédos Nagyboldogasszony-templomhoz igazodik, a belső terekben pedig angol Tudor és francia késő barokk elemek találkoznak. A belső térben a látványos fogadótér, a reprezentatív Kossuth-terem és a galériaszerűen összekötött kandallós termek mellett a korszerű építészeti megoldások is lenyűgöző látványt nyújtanak, ám a legnagyobb sikert az egykori királyi kincstár, azaz a „kamarai pénzügyek” felügyeletéért felelős királyi kamarások főúri arcképcsarnoka aratta, melynek minden egyes darabja művészi értékű rekonstrukció és egytől - egyig kortárs művészeink keze munkáját dicséri.

A szépmíves diákok látogatása a megújult épületben nemcsak építészeti élményt, hanem árnyalt történelmi betekintést, valamint kivitelezési technikai ismereteket nyújtott, erősítve a szépmíves hagyományok iránti érdeklődést és a szakmai elkötelezettséget.

  

  • Az Alapítvány neve: Hauszmann Alapítvány
  • Az Alapítvány székhelye: 1013 Budapest, Döbrentei u. 10. II/1.
  • A bírósági nyilvántartásba vételi végzés száma: 77.Pk.60.442/2021/2.
  • Az Alapítvány nyilvántartási száma: 01-01-0013161
  • Az Alapítvány adószáma: 19308526-2-41

A Hauszmann Alapítvány
központi elérhetőségei

Székhely és levelezési cím:
1013 Budapest,
Döbrentei u. 10. II/1.

E-mail:
info@hauszmannalapitvany.hu