Több mint 230 alkotás a festészeti versenyen

A kétévente rendezett versenyen az ország legjobb középiskolás festészeti tehetségei vettek részt. A résztvevő iskolák és a versenyszervezők véleménye szerint is az utóbbi évek egyik legerősebb mezőnyét alkotta az 59 tanuló. Az otthonról hozott pályamű mellett három munkát kellett elkészíteni a verseny két napja alatt.

Az így elkészült 236 festményt a Magyar Képzőművészeti Egyetem műemléki környezetében, a Barcsay Teremben állították ki. Az Egyetem ajándékaként albumokat, a Hauszmann Alapítvány támogatásával pedig az országos verseny rangjához méltó, kiváló minőségű rajzeszközökből álló eszközcsomagokat vehettek át a díjazottak.

Az első kategóriában megosztott első helyezést értek el Inczédi Dorottya és Inczédi Viktória, a Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum tanulói. Második helyen végzett Somogyi Liliána, a Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum tanulója, a harmadik díjat Pócs Orsolya, A Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium, a Kisképző tanulója vehette át.

 A második kategóriában Körösi Klaudia a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum tanulója első, Szajsz Janka a Katedra Általános Iskola, Gimnázium, Informatikai és Művészeti Technikum, Szakgimnázium és Kollégium tanulója második helyezést ért el. A Magyar Képzőművészeti Egyetem különdíját Kovács Zoé, a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum tanulója nyerte, míg a zsűri különdíját Zugor Krisztina, a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum versenyzője vehette át.

  • Az Alapítvány neve: Hauszmann Alapítvány
  • Az Alapítvány székhelye: 1013 Budapest, Döbrentei u. 10. II/1.
  • A bírósági nyilvántartásba vételi végzés száma: 77.Pk.60.442/2021/2.
  • Az Alapítvány nyilvántartási száma: 01-01-0013161
  • Az Alapítvány adószáma: 19308526-2-41

A Hauszmann Alapítvány
központi elérhetőségei

Székhely és levelezési cím:
1013 Budapest,
Döbrentei u. 10. II/1.

E-mail:
info@hauszmannalapitvany.hu